Település:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Edelény


L'Huiller-Coburg-kastély


3780. Egelény, Kastélykerti út 7. Tel:+3648524030

 
L’Huillier–Coburg-kastély
 
Ebben a változatban 3 változtatás vár ellenőrzésre. A közzétett változat ekkor volt ellenőrizve: 2019. május 7.
Az edelényi L’Huillier–Coburg-kastély méreteit tekintve Magyarország hetedik legnagyobb kastélya, a magyarországi kora barokk építészet kiemelkedő emléke. Építtetője bizonyosan báró L'Huillier Ferenc János, ám építésének ideje (illetve az építész személye) kapcsán még kutatások folynak. Valószínűsíthető, hogy 1715 és 1730 között épült. Az építmény első fénykora a családba beházasodó zólyomi Esterházy Istvánhoz köthető, akinek fia azonban utód nélkül halt meg, így az uradalom a kincstárra szállt. Ennek - illetve a kincstártól az uradalmat megvásároló Coburg-Koháry családnak - köszönhető a kastély második felvirágzása a 19. század elején. Az első világháborút lezáró, és Magyarországot - így a Coburg-Koháry hitbizományt is - feldaraboló békeszerződések, majd a későbbi államosítások hosszú időre megpecsételték a kastély sorsát. 1928-ban az Igazságügyi Minisztériumhoz került, többféle oda nem illő intézmény is működött benne. A rendszerváltás idején már üresen, omladozva állt, míg végül 2012-2014-ben Európai uniós támogatással sikerült igen szakszerűen felújítani.
 
L’Huillier–Coburg kastély (Eszterházy-Forgách kastély)
 
Ország
 Magyarország
Település
Edelény, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Épült
kb. 1715-1730
Építtető
báró L'Huillier Ferenc János
Stílus
barokk
Család
L'Huillier család, később Coburg család
Tulajdoni helyzet
állami tulajdon
Elhelyezkedése
L’Huillier–Coburg kastély (Magyarország)L’Huillier–Coburg kastélyL’Huillier–Coburg kastély
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 17′ 34″, k. h. 20° 44′ 22″
 
A hazai kastélyállományból méretei folytán is kiemelkedő cour d’honneur-ös épület egyéni megjelenésével is különös figyelmet érdemel. Meglehetősen szokatlan kialakítású azonban, hiszen a hagyományos "U" alak itt nem az előkertet fogja közre, hanem hátrafelé néz. Hét emeleti helyiségében is rokokó falfestmények maradtak fenn, melyek valószínűleg az 1760-as évek környékén készültek, de az építészhez hasonlóan e falképek mesterének személyére is csak találgatások utalnak (elsősorban az iglói Lieb Ferenc, illetve az egri származású Woronieski János és jóval később a miskolci Fabriczy Ignác dolgozhatott a képeken), mint ahogyan az épületet körülölelő, többször átalakított barokk kertről sincsenek pontos információk. A többször átépített épület külső tömege jelentősebb átalakítás nélkül őrzi eredeti kialakítását, egyedül az 1928-as tulajdonosváltáskor ráépített - stílusában oda nem illő, ezért szerencsére később elbontott - manzárdtető változtatta meg rövidebb időszakra a kastély megjelenését.
 
Az épület jelenleg a Magyar Állam tulajdonában áll. Egyedileg és csoportosan is látogatható.
 
A kastély bemutatása
 
Az edelényi kastély építészeti jellegét tekintve tehát a cour d’honneur-ös kastélytípusba tartozik, azaz a díszudvart a főépülethez csatlakozó, annak tengelyére merőlegesen álló két épületszárny veszi közre. Míg az eredeti francia típusnál az oldalszárnyak a főépület elé nyúlnak, Edelényben ez éppen fordítva van: az „U” alakú épületet a tervező a park felé fordította. Ezt ellensúlyozandó a két saroktoronyhoz íves melléképületeket kapcsoltak, ezáltal kettős díszudvart képezve, a főhomlokzat előtt látványában visszaadva a barokk kastélyoknál megszokott elrendezést.
 
A kastély arányainak érzékeltetésére;
 
a főkapu és a park déli kapuja közötti távolság 272 méter
az első díszudvar és a négyszögű parkrész szélessége 128 méter
a kastély homlokzatának hosszúsága a tornyokkal együtt 85 méter
a főkapu és a kocsibehajtó közötti távolság 73 méter
a kastély keleti és nyugati oldala közötti távolság 73 méter
az északi homlokzat és a hátsó díszudvar kapujának távolsága 56 méter
a négyszögű parkrész hosszúsága 112 méter
a kastély keleti/nyugati sarokpontja és a kocsibehajtó közepének távolsága 56 méter
 
Külső megjelenés
A barokk stílus jellegzetes elemei a teljes épületegyüttesen fellelhetőek. Egyértelműen monumentális hatású, de egyúttal arányos, kvalitásos építmény. Klasszikusan barokk a kiemelkedő attikával koronázott héttengelyes középrész – bár rizalitként nem lép ki a homlokzat síkjából – nagy párkánymagasságával uralkodik azon. Ennek legfelső szintjének jobb szélső vakablakában kapott helyet a napóra. A középtengelyt az előcsarnok kosáríves bejárata, illetve a felette lévő díszes erkélyablak, valamint a birtokos családok díszes címerei hangsúlyozzák, mind az északi, mind a déli homlokzaton. A középrészhez mindkét oldalról öt tengely szélességben kétszintes, azzal megegyező homlokzati architektúrájú épületszárny csatlakozik, melyek magassága a fedélszékkel együtt is valamivel alacsonyabb, mint a középrész párkánymagassága. Az épülettömeget a homlokzat magasságával megegyező magasságú és kialakítású, reneszánszot idéző kerek saroktornyok zárják, melyek jellegzetessége, hogy a kupolás fedélszék magassága jóval meghaladja a toronytest magasságát.
 
A homlokzaton a pilaszterek által közrefogott ablakok ritmikája, illetve a kihangsúlyozott párkányok és az első emeleti ablakok váltakozó szemöldökkialakítása figyelhető meg. A középrész oromzatos, rizalitszerű kiemelése, az emeletenként eltérő ablakformák, a mértéktartó és ízléses épületszobrászati megoldások együttesen eredményezik, hogy a szakirodalom méltán tartja az edelényi kastélyt a magyar barokk építészet sajátos, különleges értékének. Mivel az építéskor készített tervrajzok hollétét napjainkig homály fedi, ezért a kastély alaprajzi elrendezésére vonatkozó legkorábbi forrás a Franz Anton Dvoraczky által 1763‑ban készített uradalmi felmérés,[9] bár ezen rajzok feltételezhetően már az akkori tulajdonos Esterházy gróf átalakítási terveit is tartalmazták, így például az oldalsó szárnyak a rajzon egy axissal hosszabbak a ténylegesnél.
 
Ezen módosítások később mégsem kerültek megvalósításra, ezt bizonyítja az 1986 őszén végzett falkutatás is,[10] valamint az, hogy ezek az 1763-as értékkimutatásban sem szerepeltek. A délnyugati szárny első emeleti középső vakablakának kiképzése ugyan arra utal, hogy a szárnyat valóban folytatni akarták, azonban a faragott kőkeret elkészülte után a szándék megváltozott, és a tervezett ajtónyílást befalazták.
 
A már többször említett 1763-as felmérés szerint akkoriban a kastélyt teljes egészében zsindely fedte, középen felnyíló tölgyfa ablakaiban ólomkarikás üvegek voltak, csak a grófi szobák, a vendégszobák és a lépcsőház ablakai voltak üvegtáblásak. Az ajtók az alárendelt helyiségekben fenyőfából, míg a reprezentatívabb jellegű szobákban tölgyfából készültek. A lakószobákat tölgyfa padló borította, a szalonban és a kápolnában pedig márványpadlót találhattunk. A személyzeti szobák fenyőfa padozatúak voltak. A szobák érintése nélkül – a lépcsőkhöz kapcsolódó közlekedési terekből nyíló – fűtő­folyosókon keresztül fűthető cserép­kályhákról is említést tesz az összeírás.
 
A kastélyba érkezve a belépés pillanatában kis előtéren keresztül jutunk a nyitott, nyolcszögletű előcsarnokba, ahonnan kis előlépcsők vezetnek az épületbe vezető ajtókhoz. Egy további, előlépcső nélküli ajtót is találunk, mely a pincelejáratot rejti. Ez utóbbinak az elhelyezése semmiképpen sem nevezhető szerencsés megoldásnak: a pincelejárat ajtaja a szintek közötti közlekedést biztosító ötkarú lépcsőhöz vezető ajtók között kapott helyet, ezzel elzárva a főlépcső előtérből való indításának lehetőségét. A személyzeti forgalmat és a padlástérbe való közlekedést a kastély keleti és nyugati felében elhelyezett csigalépcsők biztosították.
 
A főlépcsővel kapcsolatosan egyébként érdemes egy rövid kitérőt tenni: A barokk kastélyoknál a lépcsőház a nagyúri reprezen­táció része volt, a gazdagságot, a kifinomult ízlést már a lépcső­feljárónak is jeleznie kellett, ennek tekintetében a lépcsőmegol­dások­at a mozgal­masság, a dinamizmus, a karok íves vonalvezetése, az irány­változtatások jellemezték. Álta­lában a látogató előtt egyetlen pillantással áttekinthetővé vál­ha­tott a lépcső belső tere. Különösen kedvelték a kétkarú lépcső-kialakítást. A lépcsőteret szobrászati díszek, festmé­nyek, stukkók, faragások ékesítették. A lépcsőtér a barokk főúri kastélyban a vendégek fogadá­sának helye, tágasnak és díszes­nek kell lennie, hogy az érkezőt elkápráztassa. Az edelényi kas­tély­ban ezzel az elgondolással ellentétes megoldás figyelhető meg, hiszen a lépcsőt nemhogy hangsúlyozzák, hanem szinte elrejtik az érkezők elől, a sötét közlekedőn át megközelíthető lépcsőtér igénytelen, puritán kialakítású.
 
Már itt megfigyelhető, hogy a kastély külső megformálásának kvalitásbeli szintje összehasonlíthatatlanul magasabb nívójú, mint a belső terek megoldásai. Mind a külső arányait, mind épületszobrászati díszítését tekintve igényes, nagyvonalú alkotás, ellenben a belső igencsak egyszerű, a barokk elvárásait nem minden tekintetben teljesí­tő, jóval átgondolatlanabb tervezésről tanúskodik. Reprezentatív díszterme például méreteinél fogva nagyobb vendégsereg befogadásra is alkalmas, a kastély vendég­szobáinak a száma azonban olyan csekély, hogy akár tucatnyi vendég elhelyezése is gondokat okozhatott. Nagy a valószínűsége annak, hogy a kastély és a mellék­épüle­teinek tervezését, illetve kivitelezését nem egyetlen mérnök végezte.[12]
 
Alaprajz
A kastély alaprajzi rendszerében a nagyterem kiemelésével, valamint annak centrumba állításával, homlokzat kialakításával francia hatást mutat, bár az épület igen sok egyedi megoldást is tartalmaz. Maga az alaprajzi elrendezés a parknak a sziget képzeletbeli középvonalára felfűzött szimmetrikus kialakításához illeszkedik, tovább­vezetve azt az épület belsejében is.
 
Az, hogy a kastély mintegy 240 évvel ezelőtti alaprajzán túl ismerhetjük az egyes helyiségek 1763-ban betöltött szerepét is, szintén Franz Anton Dvoraczky felméré­sének köszönhető, bár ezek minden kétséget kizáróan eltérnek az építéskor tervezett funkcióktól. Ugyanúgy, ahogyan a maga az alaprajz tartalmaz tervezett, de meg nem épített elemeket, joggal vonhatóak kétségbe az egyes helyiségekhez rendelt funkciók. Az építéskori elgondoláshoz legközelebb álló elrendezés feltételezhetően az alábbiak szerint alakulhatott:[13]
 
A kastély földszintjén az épület keleti oldalán volt található az udvari kápolna – a karzatra való feljutást biztosító kis csigalépcsőkkel –, a káplán két szobája, a cselédek szintek közti közlekedését szolgáló csigalépcső, valamint a keleti toronyszobában kapott helyt az éléskamra, továbbá a keleti szárny és a kocsiáthajtó közti részen az udvarmesteri lakosztály, illetve a cukrászat. A kastély tengelyében álló kocsiáthajtó jobb oldalán az urasági konyha helyiségei kaptak helyt. Az uradalom gazdasági ügyeinek intézését szolgáló helyiségcsoportot már csak kívülről, a déli udvar felől lehetett megközelíteni éppúgy, ahogyan a nyugati szárny csigalépcsőjét, illetve az ifjú gróf lakosztályát is.
 
A díszlépcső két érkező karja egy-egy előtérbe vezet, s innen nyílik a kastély reprezentatív, 12 méter széles, több mint 8 méter magasságú csehsüveg boltozatos stukkódíszes szalonja, melyből nagyszerű kilátás nyílik mind az első, mind pedig a hátsó díszudvarra és a parkra.
 
Az emeleti lakosztályok az építmény közepén álló díszteremtől keletre és nyugatra közel szimmetrikusan helyezkedtek el: előbbi oldal a birtokos család, míg utóbbi a magas rangú vendégek kényelmét szolgálták. Az északi ­– tehát a bejárat felőli – terem­sorok a férfiak részére rendeltettek, ezzel is jelképezve az általuk nyújtott biztonságot a mögöttük álló hölgyeik számára. 
 
A felújított épület és az azt övező park látképe
A XVIII. század közepén három irányból lehetett a kastélyszigetet hidakon megközelíteni: északról, nyugatról és délről. A főbejárat északról nyílt és feltehetően a maihoz hasonló fasoron keresztül ért a látogató a díszes kiképzésű, kétszeresen megtört ívekkel mozgalmassá tett főkapuhoz. Az ide vezető utat keletről hosszú épületsor szegélyezte, melynek szárnyai trapézhoz hasonló alakú teret vettek körül, melyek a majorságnak adtak otthont. Az előudvart körbezáró íves épületszárnyak lóistállóul szolgáltak, ezeket egy-egy nagyobb, négyszögletes alaprajzú, kétszintes épületrész zárta, mely kocsiszínként működött. A majorság épületszárnyait leszámítva a teljes építmény­együttes, a hozzá kapcsolódó díszudvarok és franciakert egy észak-déli irányú szimmet­ria­tengelyre lettek felfűzve.
 
Az 1763-64-ben készült, a már említett Franz Anton Dvoraczky által szignált és a kastély egész együttesét feltüntető alaprajz nyújtja eddigi egyetlen adatunkat a kert elrendezéséről:
 
A kastély és melléképületei együttesének helyet adó sziget középrészét foglalja el a kert és körülötte gazdasági épületek, vagy növénytermesztő felületek terülnek el. A kerttől délnyugatra egy gazdasági udvar foglalja magában a sörfőzdét és az udvari munkások lakrészét. A kerttől keletre a konyhai szükségletekre létrehozott táblák fekszenek, a kastélytól északra pedig egy újonnan, Esterházy István által építtetett másik gazdasági udvar foglal el jelentős területet.
A kastélysziget északnyugati sarkában egy kör alaprajzú tavat helyeztek el. A kastély két oldalszárnyának déli homlokzata előtt egy-egy kisebb épület állt, a keletit pincének, a nyugatit hajtatóháznak szánták.
A kastély és az előtte épült íves szárnyépületek által körülzárt díszudvar üresen állt, medence sem díszítette. Az „U” alaprajzú kastély oldalszárnyai a főépülettől délre fekvő kert irányában második udvart hoztak létre, amelyet mozgatott vonalú kerítés zárt el a mögötte fekvő díszkerttől. A hátsó udvarban közel téglalap alaprajzú, homokkal felszórt lovaglóiskolát tartottak fenn. A fallal és az azt takaró sövénnyel körülvett kert főtengelye megegyezett az épület tengelyével. A déli udvart lezáró kerítés mögött, annak vonalával párhuzamosan szintén sövényfal húzódott, amely a narancsfák elhelyezésére szolgáló szabad szegélyekkel megtöltött kertrészt fogta körül.
A kert síknak tekinthető főrészét sövényfal határolta, amelyet a nyugati oldalon a sétányok vonalában kapuként kialakított nyílások törtek át, a keleti oldalon pedig a sövényből kialakított falfülkékben padok álltak. Ezeket a kapukat és falfülkéket homlokzati rajzukkal ábrázolva tüntette fel a térképező mérnök. A kert belső részébe háromnyílású, félkörben hátraugró sövénykapuzat nyílt. A főrészben három pár konyhakerti tábla feküdt egymás mögött, zárt szegélyeikben gyümölcsfák álltak, belső sarkaik félkörösen lekerekítettek voltak, ezáltal a főtengely mentén kör alakú terek sorakoztak egymás mögött. A táblák mögötti kereszttengely és a főtengely metszéspontjában kör alakú díszmedencét helyeztek el, közepéből víz tört fel.
A kereszttengely mögött fasor zárta le a főrészt, a fasor mögött közel félkör alakban záródott a kert. A félkör alakú területet árkádformára nyírt sövényfal vette körül, amelynek sarkaiban lécrácsos lugasszobák álltak.
A főrésztől nyugatra elhelyezkedő kertrészt tagolatlan gyepfelülettel fedett területre hálóban ültetett gyümölcsös töltötte ki. Ennek nyugati oldala mentén, közvetlenül a kertfal mellett volt a tekepálya, amelynek északi végében lécrácsos lugaspavilon állt. A gyümölcsöstől északra egy rövid, de széles virágoskert terült el, mögötte pedig üvegház állt. Erről - a kerti létesítmények ezen legfontosabb eleméről - csak annyit lehet tudni, hogy öt öl széles épületének kétszárnyú faajtaja volt, és négy darab, kör alakú ablak is tartozott hozzá.
Az üvegháztól északra és a kastély nyugati homlokzata mellett elhelyezkedő kertet rácsos kerítés választotta el a kert többi részétől, mely kamarakertet egy labirintus töltötte ki, amelyet a kastély egyik oldalbejáratán keresztül közelíthettek meg.
A főrésztől keletre a túlsó oldalival megegyező gyümölcsös helyezkedett el, de belső terében több más elem is helyet foglalt. Déli végében egy csatornagyűrűvel körülvett kör alakú gyepfelület szakította meg a fás terület egységét, amelynek déli végéből csatorna vezette ki a vizet a folyóig, emellett a kert főrészére tekintő, két helyiségből álló kis pavilon áll. A gyepkörtől északra egy négyzet alaprajzú medence feküdt, amelyből a gyümölcsös hossztengelyében húzódó csatorna hozta a vizet a gyümölcsöstől északra fekvő másik, ugyancsak négyzet alaprajzú, teknősbékás tóként használt medencétől. E második medence oldaláig csatorna vezeti a vizet a kastély-együttes szigetét keletről határoló folyóágból.
A kert növényzetének felmérését a már említett értékbecslés keretében végezte el Martzinger Tamás szendrői kertész. A kastély melletti kert növényei között első helyen a legértékesebbeket, az idős citromfákat sorolja fel. Ebből húsz példány volt az edelényi kertben és bátran megkockáztatható, hogy a citromok közé sorolták az összes citrusfélét is. A másodsorban felsorolt, négy- ötéves példányokból 32 darab, az ennél is fiatalabbakból 25 példány élt az edelényi kertben. Két babérfa és ugyanennyi, egyelőre azonosíthatatlan „Hollandiai Bóxa” is élt Edelényben – feltehetően a babérhoz hasonlóan ez utóbbi is az üvegház növénye volt. A kert többi növénye gyümölcsfa, amelyek között az idős körték és a „Cvergli” nevű almák állnak az első helyen, melyekből 170 darab, ugyanezek fiatalabbjaiból 70 darab állt a kertben. Közönséges körtéből és almából 70, ezek fiatalabb, hat-hétéves példányaiból pedig 180 darabot említ a jegyzék, valamint 70 őszibarackfáról tesz még említést. A jegyzék szerint nem ez volt az egyetlen kert, hanem ennek közelében egy másik is feküdt. Nem tudni e kertek pontos helyét, de az elsőt az üvegház környezetében kell keresnünk, a másikat pedig feltehetően a kert másik oldalán, a halastavak mellett. Ebben a másik kertben jóval kevesebb fa állt, jellemző faja a szilvafa volt, amelyből 127-et említ a jegyzék. Emellett fellehető volt még 30 nagy körte- és almafa, 10 terméketlen fa, és az egyelőre rejtélyes „Arbores merasorum Hispanicorum” 6 egyede. Ez utóbbi lehet elírás is, és ha a középső szót cerasorumnak olvassuk, spanyol cseresznyét jelenthetne, de ez sem ad bővebb magyarázatot a fajtára vonatkozóan. Az első kert kapcsán redélyt („Spaller”), tehát vonalban ültetett gyümölcsfákat említ még a növények összeírása.
 
A kert tehát alapvetően gyümölcsös volt, közönséges gyümölcsfajokkal, de azoknak nemesített fajtáival is beültetve. A citrusféléket is a gyümölcsöt adó fákhoz sorolták, mivel ezek gazdasági haszna volt feltehetően az elsődleges szempont, és kevésbé a fajtagyűjtés, mint az a gazdagabb üvegházakban szokásos volt.
 
Az átalakítások története
Teljes felújítás 2009 és 2014 között
Forrás:Wikipédia

 

 

 

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »